Szakértelem, Szolgálat, Servitor

Servitor Nonprofit Energia Hírek: Áremelkedés várható

2021. október 25.

Az elmúlt másfél évben az energiaárak kismértékű, de folyamatos emelkedése volt megfigyelhető. Ezt elsősorban a széndioxid-kvóta árának emelkedése és az európai gazdaságnál korábban talpraálló kínai ipar elszívó hatásának volt köszönhető.

Az elmúlt hónapokban viszont az eddigieknél lényegesen gyorsabb ütemű drágulást figyelhettünk meg az energiapiacokon, ami jó pár tényező együttes fellépésének tudható be.
Ellátási szűkületet okoz, hogy – a koronavírus miatti csökkenő keresletet kihasználva – több nagy gázkitermelő és gázelosztó cég jelentős karbantartási munkákba kezdett, illetve az is, hogy az egyik nagy európai gázmezőt környezetvédelmi okokból bezárták. Erősíti még az európai hiányt az eurázsiai gáztározók relatív alacsony töltöttsége, ami például az orosz gázimportnak is korlátokat szab, illetve az egyre gyorsabban felpörgő kínai gazdaság LNG (sűrített/mélyhűtött gáz) igénye is. Mivel a gáz és az áram ára nagyságrendileg együtt mozog, a gázellátási problémák az áram árára is kihatással vannak.
Az áremelkedést az ellátási problémák mellett a vártnál gyorsabb gazdasági talpraállás okozta növekvő energiaigény is fokozza, valamint a széndioxid-kvóta árának további emelkedése és más, új típusú környezetvédelmi terhek bevezetése is emelik a költségeket.
Bár ez a (hazai) lakosság számára nem jelent drágulást, de a flottánkban található intézmények számára áremelkedést eredményez.
Fontos tudni, hogy a Servitor Nonprofit flotta tagok részére a 2022-es évre a az energia beszerzés megoldott, mely nem fog áremelkedéssel járni.
Energiakereskedőkkel, szakértőkkel és szakemberekkel folyamatosan kapcsolatban állunk és konzultálunk, hogy ki tudjuk választani a megfelelő pillanatot az energia legalacsonyabb áron történő beszerzésére.

Ezen piaci trendek és ismeretek azt vetítik azonban előre, hogy a 2022-ben esedékes Servitor Nonprofit energia tenderen a 2023-ra vonatkozó flotta árak már jelentős mértékben a most tapasztalható árszintet fogják megközelíteni, árcsökkenés egyenlőre nem prognosztizálható.

Amennyiben úgy találja, hogy Önök érintettek lehetnek az energiabeszerzés, energiaoptimalizálás témában, és szeretné, hogy megvizsgáljuk a csatlakozás lehetőségét, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot az energia@servitor.hu e-mail címen!

Impresszum | Adatkezelési tájékoztató | Copyright 2022 Servitor Pro Multis Nonprofit Kft.