Szakértelem, Szolgálat, Servitor

Földgáz beszerzési szolgáltatás

A Servitor Nonprofit szolgáltatásai között a legnagyobb szolgáltatási terület az energiabeszerzés. Több mint egy évtizedes tapasztalattal és szakértelemmel segítjük ügyfeleinket az egyik legjelentősebb költségtényező, a gázkiadás csökkentésében és optimalizálásában.
Közel 300 ügyfelünk között elsősorban katolikus, református, görögkatolikus, baptista, evangélikus és civil alapítványi intézmények találhatóak, melyek az egyházak vagy a nonprofit szféra pasztorális, szociális vagy oktatási területein működnek. Ők 2023-ban több mint 9.000.000 m3 gázt vásárolnak közvetítésünkkel, az energiaflotta értéke (gáz és villamos energia együtt) pedig eléri a 13,5 milliárd forintot.

Miért érdemes csatlakozni a Servitor gázflottához?

  • Költségminimalizálás az energia beszerzések során – tapasztalatunk és flottaméretünk révén – a piacinál kedvezőbb árakat és szerződési feltételeket biztosítunk. Ez mind a gáz, mind pedig a villamosenergia területén kb. 10%-os naturáliadíj megtakarítást jelent.
  • Kockázatmentes szerződéskötés – a Servitor kizárólag fix (12/24 hónapos), az energiapiaci és valutaárfolyam változásoktól védett, forintban megadott árakra köt szerződést. Az árak mellett kiemelt figyelmet kap az ügyfelek védelme és olyan szempontok is, mint a havi rendszerességű számlázás, a szolgáltatót terhelő kötbér, illetve a megfelelő nagyságú fogyasztói toleranciasáv és a dedikált kapcsolattartó.
  • Folyamatos tanácsadás és problémakezelés – munkatársaink arra törekednek, hogy minél inkább csökkentsék ügyfeleink adminisztrációs és ügyintézési feladatait. Segítséget nyújtunk problémás szolgáltatói számlák kezelésében, digitális villanyórák leolvasásában vagy energiafogyasztási adatok elemzésében is. 

Kinek javasoljuk a Servitor gázflottához való csatlakozást?

Mindazon fogyasztóknak ajánljuk a Servitor energiaflottákat, akik nem jogosultak egyetemes  (hatósági áras) ellátásra.

Mikor lehet csatlakozni a gázflottához?

  • A gázév - a naptári évtől eltérően - október 1-től a következő év szeptember 30-áig tart, így jellemzően a  földgáz kereskedelmi szerződések fordulónapja október 1.
  • Flottáinkhoz - egyedi ajánlattal - akár év közben is lehet csatlakozni.
  • A csatlakozás időpontját elsősorban a fogyasztó meglévő szerződésének hatálya és/vagy felmondhatósága határozza meg. Mivel ez minden szerződés esetén más és más, az érdeklődőknek szívesen segítünk a (gyakran bonyolult) feltételek értelmezésében.
  • Ha az év közbeni csatlakozást a fogyasztó hatályos szerződése nem teszi lehetővé, a következő évtől csatlakozhat a flottához.
  • A csatlakozási folyamat hosszabb időt is igénybe vehet, ezért amennyiben érdeklődik szolgáltatásunk iránt, kérjük vegye fel mielőbb a kapcsolatot munkatársainkkal az energia@servitor.hu címen!

A belépéshez szükséges információk:

  • Éves energiafogyasztás mértéke
  • Fogyasztási hely címe
  • Szerződéses adatok (név, székhely cím, adószám, bankszámlaszám)
  • Lekötött kapacitás
  • Mérési Pont Azonosító (POD)
  • A jelenlegi szolgáltatási szerződés adatai (különös tekintettel a felmondhatóságra).
 

Szolgáltató partnereink

Minden évben megversenyeztetjük a szolgáltatókat, hogy ügyfeleink számára a legkedvezőbb árakat és szerződési feltételeket érjük el. A több éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy az általunk kezelt gáz mennyisége már kellően vonzó ahhoz, hogy a szolgáltatók olyan árat ajánljanak érte, amellyel piacvezetők maradunk.

 

Szolgáltató partnereink a gázflottában:   

2009/2010: JAS Budapest Zrt.
2010/2011: Főgáz Zrt.
2011/2014: Magyar Telekom Nyrt.
2014/2015: E.ON; Főgáz Zrt.
2015/2016: E.ON Energiaszolgáltató Kft.
2016/2017: E.ON Energiakereskedelmi Kft.
2017/2018: E.ON Energiakereskedelmi Kft.
2018/2019: E.ON Energiakereskedelmi Kft.
2019/2020: E.ON Energiakereskedelmi Kft.
2021: NKM Energia Zrt.
2022/2023: MVM Zrt.
2023/2024: MVM Zrt.

Ügyfeleink energiaflottáinkhoz kapcsolódó gyakran ismételt kérdéseit ITT olvashatja.
Részletes jelentkezési adatlap és a csatlakozási folyamat leírása itt található.

Impresszum | Adatkezelési tájékoztató | Copyright 2025 Servitor Pro Multis Nonprofit Kft.