Villamosenergia beszerzési szolgáltatás
A Servitor Nonprofit szolgáltatásai között a legnagyobb szolgáltatási terület az energiabeszerzés. Több mint egy évtizedes tapasztalattal és szakértelemmel segítjük ügyfeleinket az egyik legjelentősebb költségtényező, az áramkiadás csökkentésében és optimalizálásában.
Közel 300 ügyfelünk között elsősorban katolikus, református, görögkatolikus, baptista, evangélikus és civil alapítványi intézmények találhatóak, melyek az egyházak vagy a nonprofit szféra pasztorális, szociális vagy oktatási területein működnek. Ők 2023-ban közel 24.000.000 kWh villamos energiát vásárolnak közvetítésünkkel, az energiaflotta értéke (gáz és villamos energia együtt) pedig eléri a 13,5 milliárd forintot.
Miért érdemes csatlakozni a Servitor áramflottához?
- Költségminimalizálás az energia beszerzések során – tapasztalatunk és flottaméretünk révén – a piacinál kedvezőbb árakat és szerződési feltételeket biztosítunk. Ez mind a gáz, mind pedig a villamosenergia területén kb. 10%-os naturáliadíj megtakarítást jelent.
- Kockázatmentes szerződéskötés – a Servitor kizárólag fix (12/24 hónapos), az energiapiaci és valutaárfolyam változásoktól védett, forintban megadott árakra köt szerződést. Az árak mellett kiemelt figyelmet kap az ügyfelek védelme és olyan szempontok is, mint a havi rendszerességű számlázás, a szolgáltatót terhelő kötbér, illetve a megfelelő nagyságú fogyasztói toleranciasáv és a dedikált kapcsolattartó.
- Folyamatos tanácsadás és problémakezelés – munkatársaink arra törekednek, hogy minél inkább csökkentsék ügyfeleink adminisztrációs és ügyintézési feladatait. Segítséget nyújtunk problémás szolgáltatói számlák kezelésében, digitális villanyórák leolvasásában vagy energiafogyasztási adatok elemzésében is.
Kinek javasoljuk a Servitor áramflottához való csatlakozást?
Mindazon fogyasztóknak ajánljuk a Servitor energiaflottákat, akik nem jogosultak egyetemes (hatósági áras) ellátásra.
Mikor lehet csatlakozni az áramflottához?
- Flottáinkhoz - egyedi ajánlattal - akár év közben is lehet csatlakozni.
- A csatlakozás időpontját elsősorban a fogyasztó meglévő szerződésének hatálya és/vagy felmondhatósága határozza meg. Mivel ez minden szerződés esetén más és más, az érdeklődőknek szívesen segítünk a (gyakran bonyolult) feltételek értelmezésében.
- Ha az év közbeni csatlakozást a fogyasztó hatályos szerződése nem teszi lehetővé, a következő évtől csatlakozhat a flottához.
- A csatlakozási folyamat hosszabb időt is igénybe vehet, ezért amennyiben érdeklődik szolgáltatásunk iránt, kérjük vegye fel mielőbb a kapcsolatot munkatársainkkal az energia@servitor.hu címen!
A belépéshez szükséges információk:
- Éves energiafogyasztás mértéke
- Fogyasztási hely címe
- Szerződéses adatok (név, székhely cím, adószám, bankszámlaszám)
- A mérőórák száma, fajtája (hagyományos, digitális, digitális-távmért) és teljesítménye.
- Mérési Pont Azonosító (POD)
- A jelenlegi szolgáltatási szerződés adatai (különös tekintettel a felmondhatóságra).
Szolgáltató partnereink
Minden évben megversenyeztetjük a szolgáltatókat, hogy ügyfeleink számára a legkedvezőbb árakat és szerződési feltételeket érjük el. A több éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy az általunk kezelt áram mennyisége már kellően vonzó ahhoz, hogy a szolgáltatók olyan árat ajánljanak érte, amellyel piacvezetők maradunk.

Szolgáltató partnereink az áramflottában:
2009-2010: JAS Budapest Zrt., MVM Partner Zrt.
2011-2015: E.ON Energiaszolgáltató Kft.
2016: MVM Partner Zrt.
2017: MVM Partner Zrt.
2018: MVM Partner Zrt.
2019: MVM Partner Zrt.
2020: NKM Energia Zrt.
2021: MVM Zrt.
2022: MVM Zrt.
2023: MVM Zrt.
2024: MVM Zrt.
Ügyfeleink energiaflottáinkhoz kapcsolódó gyakran ismételt kérdéseit ITT olvashatja.
Részletes jelentkezési adatlap és a csatlakozási folyamat leírása itt található.